Hírek
2023. dec. 25.
Apaceller-Czigola Orsolya
A szépkorúakat is megajándékoztuk
Színes műsornak és finom süteményeknek örülhettek az idősek
December 15-én, pénteken a Pécsváradi Gondozási Központban adtak diákjaink és oktatóink ünnepi műsort és köszöntötték az ottlakókat karácsonyi édességekkel. Már hagyománynak mondható, hogy minden évben ellátogatunk az időskorúakhoz és megpróbáljuk megszépíteni az adventi időszakot számukra. Zakk Anna igazgatónő köszöntőjében hangsúlyozta, hogy nagyon sokat tanulhatunk ettől a korosztálytól és feladatunk a tiszteletre nevelésen túl az is, hogy - különösen az ünnepek előtt - azt a törődést, bizalmat és szeretetet visszaadjuk számukra, amit életük során kaptunk tőlük. Cserbakői Andrea oktatónk Holle anyó meséjének elmondásával, Pallos Petra technikum 10.B osztályos tanuló saját versének elszavalásával, továbbá Apaceller-Czigola Orsolya oktatónk gitárkíséretével és a Szeretethimnusz dalával próbálták megidézni a karácsony hangulatát. A Mennyből az angyal, a Pásztorok, pásztorok és a Kiskarácsony éneklésébe szívesen kapcsolódtak be a szépkorúak, és nemcsak az idősek, de a dolgozók és előadók szemébe is sikerült örömkönnyeket csalni. A műsor után következett a sok finom sütemény, kalács kóstolása, melyeket iskolánk nappali tagozatos 2/10. osztályos tanulói Májusiné Körmendi Katalin irányításával és a felnőtt pék-cukrász osztály diákjai Haklik Hajnalka segítségével nagy lelkesedéssel és szeretettel készítettek számukra az iskola tanműhelyében.
Pallos Petra: Kerek Világ
A puha, hideg hó ropog a lábam alatt, hiszen jégvirágok nyílnak az ablakokon. Bent a házban vidám zene szól, mert nemsokára itt a karácsony.
Mézeskalács illata szökik be a szobámba, nagymama szorgoskodik kint a konyhában. Közben nagypapa a karosszékben forralt bort szürcsölgetett.
Estefelé köré gyűlik sok unoka, s várja, nagypapa meséjét régi időkről. Bár már mindenki ismeri a csodát, mégsem hagyják ki a nagypapa monológját.
Kezükben mézeskalács, szívükben szeretet, így töltik közösen a karácsony ünnepét. Együtt a család, teljes a boldogság, mert minden unokának szüksége van nagyszülőre és minden nagyszülőnek szüksége van unokára.
Én már nem láthatom a mamámékat, de még most is érzem a mézessüti illatát, s hallom nagyapa dörmögő, meleg hangját. Pár év múlva már én sütöm a mézessütit, s mesélem a gyerekeimnek a karácsony történetét, mert így kerek a világ. |
![]() |
|
![]() |
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Zengő túra
A Honvéd Kadét Program és a Zöld Böjt kampány keretében túráztak diákjaink
2025. ápr. 11.
Fodor-Gergerly Amarilla