SZC logo

Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum

OM kód: 203049/002 (technikai: 520335) | 7720 Pécsvárad, Vak Béla utca 8.

Intézmény logo

Baranya Vármegyei SZC II. Béla Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA

Hírek

2024. jún. 24.


Apaceller-Czigola Orsolya

    Igazgatónőnktől is elköszöntünk az idei tanévzárón

    Sikeres évet tudhat maga mögött iskolánk

    Igazgatónőnktől is elköszöntünk az idei tanévzárón

     

     

    A 2023/24. tanév tanévzáró ünnepségére június 14-én, pénteken került sor az iskola udvarán. A Himnusz elhangzása után Török Andrea verssel köszöntötte a diákságot, majd Zakk Anna igazgatónő mondta el tanévzáró beszédét, melyben a fontosabb események, versenyeredmények és a kitűnő tanulók megemlítése mellett kollegánk iskolától búcsúzó szavai is helyet kaptak. Igazgatónőnk még a jövő tanév első félévében oktatóként tevékenyen részt vesz a tantestület munkájában, de igazgatóként most volt rá megfelelő alkalom, hogy elköszönjön a tanulóktól. Dr. Fenyvesi Jánosné kollegánktól szintén nyugdíjba vonulása okán búcsúztak a diákok, aki igazgatónőnkhöz hasonlóan meghatározó személyisége volt az iskolának. Mindketten pedagógiai tevékenységükkel, bölcsességükkel, tapasztalatukkal segítették és ösztönözték nemcsak a diákságot, de kollegáikat is. Mindkét oktatónktól egy-egy gyönyörű, nagy csokor virággal köszöntek el a tanulók. A jutalomkönyvek átadására is sor került, melyet a diákok kitűnő, jeles és jó tanulmányi eredményükért, sport-, honvéd kadét – és más versenyeken nyújtott teljesítményükért, továbbá közösségi munkájukért kaptak.

    Kitűnő tanulók:

    technikum:

    10. A – Schiller Anasztázia Jázmin

    10. B – Csordás Álmos Gergő, Orbán Tamás

    11. A – Erdei Andrea

    szakképzés:

    1/9 – Kőhalmi Dominik Patrik

    2/10 – Makai Virág

     

    Gratulálunk minden kitűnően teljesítő és jutalomkönyvet kapó diákunknak! Két búcsúzó kollegánknak nagyon jó egészséget, hosszú és tartalmas nyugdíjas éveket kívánunk!

    További képek a tanévzáróról a galériában.

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Költészet napi versíró pályázat

    Költészet napi versíró pályázat

    Szavazás

    2026. ápr. 21.


    Hutter Nóra

    Költészet napja - versíró pályázat

    Költészet napja - versíró pályázat

    Idén is várjuk az alkotásokat!

    2026. ápr. 1.


    Hutter Nóra

    Diákolimpia

    Diákolimpia

    Mezei futóverseny

    2026. márc. 27.


    Szabóné Debreceni Erzsébet


    Partnereink

    SZC logo

    Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum


    Baranya Vármegyei SZC II. Béla Technikum és Kollégium

    7720 Pécsvárad, Vak Béla utca 8.

    Telefon: +3672465030

    E-mail: titkarsag.bela2@gmail.com

    OM azonosító: 203049/002 (technikai: 520335)


    2026Baranya Vármegyei SZC II. Béla Technikum és Kollégium