Hírek
2023. dec. 1.
Apaceller-Czigola Orsolya
Novemberben kétszer jártak diákjaink a Nemzetiben
Az öldöklés istene és a Valahol Európában is feledhetetlen élményt nyújtott
![Novemberben kétszer jártak diákjaink a Nemzetiben](https://baranya-ii-bela.cms.intezmeny.edir.hu/uploads/medium_kep_1319bffea9.png)
November 7-én a Pécsi Nemzeti Színház kamaratermében iskolánk számos tanulója megtekinthette Yazmina Reza „Az öldöklés istene” című vígjátékát. A magyar származású francia írónő 2007-ben megjelent könyvéből Roman Polanski rendező 2011-ben készített nagysikerű filmet 4 világsztár szereplésével.
A történet szerint két tizenéves fiú összeakasztja a bajszát a helyi játszótéren. Az eredmény: felduzzadt ajkak és törött fogak. Ezután az ”áldozat” szülei meghívják a „támadó” szüleit az otthonukba, hogy megbeszéljék a történteket. A szülők először még nem esnek egymásnak, hanem leülnek civilizáltan megvitatni a dolgot. Az „öldöklés istene” azonban rájuk zárja az ajtót, és innentől nincs menekvés: szembesülniük kell nemcsak gyereknevelési, de egész életük és házasságuk csődjével. Kiderül, hogy ők sem jobban a gyerekeknél, az őszinteség hiánya, az előítéletek és a sértettség mozgatják tetteiket és gondolataikat. A vérbő komédia nevettető, rendkívül humoros részei közben rádöbbenhetünk arra, hogy mennyi igazság lapul a kiélezett helyzetekben, melyre a színdarab rendkívüli módon világít rá.
November 23-án a nagyteremben technikum 9. osztályos és kollégista diákjaink lehettek részesei a „Valahol Európában” című musicalnek, melyet már évek óta nagy sikerrel játszanak a Pécsi Nemzeti Színházban. Ez a darab ma döbbenetesen aktuális, hiszen a világ számos részén most is harcok dúlnak és milliók kényszerültek elhagyni otthonukat.
A musicalben árva gyerekek egy csapata kószál a háborús front kellős közepén. Egy békés hajlékra vágynak, ahová behúzódhatnak éjszakára. És természetesen egy jó falatra. Ha nem kapnak ételt, akkor elcsenik maguk. De ugyan ki tudna haragudni rájuk? Csak túl akarják élni a háborút. Kóborlásuk során sok ellenséggel, de barátokkal, jóakarókkal is találkoznak – így például egy nemes lelkű művésszel, Simon Péterrel, aki megtanítja őket a zene, az éneklés csodálatos hatalmára. És persze arra, hogy a legnagyobb ínség idején sem szabad elfelejtkezni az olyan örök értékekről, mint a barátság, a hűség, a segítőkészség és a bátorság.
Dés László csodálatos zenéje, az ijesztően eredeti háborús hanghatások, a színészek és gyerekszereplők fergeteges játéka, továbbá a mondanivaló elgondolkoztató jellege mind-mind feledhetetlenné és igazán élővé, befogadhatóvá teszik az előadást.
![]() |
![]() |
További képek itt.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
![A tanév vége a vizsgákról szól – 3. rész](https://baranya-ii-bela.cms.intezmeny.edir.hu/uploads/small_Messenger_creation_1c9ad298_96b3_4349_9468_f59c8e279b0e_4afb3776b7.jpeg)
A tanév vége a vizsgákról szól – 3. rész
Sikeres előrehozott érettségit tettek a technikum 12.A osztályos tanulók
2024. júl. 8.
Apaceller-Czigola Orsolya
![Kollégistáinknak is voltak programjaik az év vége felé](https://baranya-ii-bela.cms.intezmeny.edir.hu/uploads/small_focikupa01_2671895bc5.jpeg)
Kollégistáinknak is voltak programjaik az év vége felé
Focikupával köszöntötték a nyarat a kolisok
2024. jún. 28.
Apaceller-Czigola Orsolya
![Három technikumi osztálynak volt egyhetes nyári gyakorlat](https://baranya-ii-bela.cms.intezmeny.edir.hu/uploads/small_Nyari_gyak_01_9ee3c7d604.jpg)
Három technikumi osztálynak volt egyhetes nyári gyakorlat
Börtönlátogatás, portfólióírás és lövészet is szerepelt a programban
2024. jún. 28.
Apaceller-Czigola Orsolya