Felnőtteknek
Felnőtteknek
Felnőttképzés, felnőttoktatás
Általános tájékozódásként ajánljuk az Innovatív Képéstámogató Központ prezentációját a felnőttek szakmaszerzési lehetőségeiről a szakképzés új rendszerében.
Alapszakmák
2021. január 1-től ún. alapszakmát csak szakképző intézmény szervezésében, iskolarendszerű formában lehet tanulni.
Az első és második szakma megszerzése ingyenes, ráadásul a régebbi (OKJ) képzésben megszerzett szakmák ebbe nem számítanak bele.
Felnőttképzési jogviszonyban az összóraszám 40%-ra, a képzési idő negyedére csökkenthető. Alapszakmák esetében ez azt jelenti, hogy ami a tanulói jogviszonyban kettő (vagy a közismereti tartalmak - matematika, testnevelés, stb. - miatt három) éves, azaz négy féléves képzés, az akár fél év alatt is elvégezhető. Ebben az esetben ez akkora óraterhelést jelent, mint egy főállású munkahely. Az egyik megvalósítási variáció tehát a fél éves intenzív képzés, ami főállású munka mellett nehezen képzelhető el. A másik variációban a képzési idő marad két év, ez esetben heti két délután+este rááldozásával teljesíthető a képzés.
Köztes megoldás - ami az érdeklődők között a legnépszerűbb volt -, hogy az elméleti anyagrészek távoktatásban, önálló tanulással kerülnek feldolgozásra, az iskolában elsősorban gyakorlati jellegű tanítás folyik, így egy év alatt, heti 13-14 iskolai órával megtanulható egy szakma. Ha valaki már rendelkezik szakmai tudással vagy annak egy részével, akkor azokra a foglalkozásokra nem kell bejárnia. Például ha más szakma keretében már tanult vállalkozási ismereteket, akkor azt a bizonyítványa alapján beszámítjuk. Ha mondjuk már tud leveles tésztát készíteni, akkor ha ezt megmutatja, nyilván nem kell erre a részre jönnie. A szakmai vizsga a megújult szakképzési rendszerben független vizsgaközpontokban történik, és a gyakorlati tudáson van a hangsúly. A korábbi szóbeli tételsor és vizsga megszűnt, van egy "interaktív vizsgarész", ahol teszt-szerűen kérik számon az elméleti tudnivalókat és egy "projektfeladat", ahol a gyakorlatban kell a szakmai tudást bemutatni. A szakmai gyakorlat, rutin megszerzése tehát kifejezetten fontos, ez része a képzésnek (nagy valószínűséggel az iskolai tanműhelyben, de ha egy cégnél meg tudja oldani valaki, arra is van lehetőség). Iskolánkban Pék, Pék-cukrász, Hentes és húskészítmény-készítő szakmákra lehet jelentkezni, belépési feltétel: befejezett 8. osztály. Jelenleg a pék-cukrász képzést a pék képzésre ráépülőként indítjuk, tehát egy tanéves pék képzés majd azt követően hat hónapos pék-cukrász.
Jelentkezni lehet
- elektronikus úton:
Elektronikus jelentkezési lap pék képzésre >>
Elektronikus jelentkezési lap pék-cukrász képzésre >>
vagy
- papír alapon:
Kézi kitöltésű jelentkezési lap >>
A kitöltött jelentkezési lapokat az iskola címére postai úton lehet eljuttatni, vagy személyesen leadni a titkárságon, vagy beszkennelve emailben elküldeni az iskola e-mail címére.
Érdeklődni személyesen az intézmény címén lehet 8-15 óráig.
Szakképesítések
Az első szakképesítés (minden, ami nem alapszakma és nem felsőoktatás, az szakképesítés) szintén ingyenesen megszerezhető az állam által fenntartott szakképző intézményekben. Iskolánkban a "személy- és vagyonőr" szakképesítés megszerzését célzó képzést indítjuk, jellemzően május második felében, szeptemberi vizsgázási lehetőséggel. Csoportos igény esetén más időpontban is megszervezhető.
Elektronikus jelentkezési lap személy- és vagyonőr képzésre >>
Aktuálisan hirdetett képzéseink legörgetve olvashatók.
Érettségit adó 2 éves képzés
Akik már rendelkeznek ötödik érettségi tárgyként elfogadható szakmával, azok számára érettségi vizsgára felkészítő két tanéves, esti tagozatú képzést szervezünk. A képzés a négy érettségi tárgyra koncentrál (magyar nyelv és irodalom, matematika, idegen nyelv, történelem). "SNI" felmentés esetén a helyettesítő tantárgy a földrajz vagy a biológia lehet.
Elektronikus jelentkezési lap két éves, érettségire felkészítő képzésre