SZC logo

Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum

OM kód: 203049/002 (technikai: 520335) | 7720 Pécsvárad, Vak Béla utca 8.

Intézmény logo

Baranya Vármegyei SZC II. Béla Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA

Hírek

2023. máj. 27.


dr. Fenyvesi Jánosné

    Tóték a Nemzetiben

    Örkény darabja ma is aktuális a diákság számára

    Tóték a Nemzetiben

    Február 27-én a Pécsi Nemzeti Színház kamaratermében tekinthették meg tanulóink Örkény István: Tóték című darabját a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház előadásában. A társulat az ukrajnai háború kirobbanásakor jött Magyarországra vendégszerepelni, azóta nem térhetnek haza. A magyar színházak összefogtak azért, hogy kollégáik minél több helyen játszhassák az előadást.

    Amellett, hogy a mű a középiskolásoknak kötelező olvasmány, a tanulók azért is várták megtekintését, mert a társulat egyik tagja, az Őrnagyot alakító Trill Zsolt a IX. Pécsi Országos Színházi Találkozón MASZK színész-zsűrijétől a legjobb férfi alakítás díját kapta ennek a szerepnek a megformálásáért. Vidnyánszky Attila rendezésében a darab tragikomikus hangvétele és mai aktualitása miatt rendkívüli és egyben hátborzongató élményt jelentett közönségének.

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Sportnap Mohácson a Honvéd Kadét Program keretében

    Sportnap Mohácson a Honvéd Kadét Program keretében

    Kispályás labdarúgásban és röplabdában is jeleskedtek tanulóink

    2025. márc. 27.


    Selényi Zoltán

    Néptáncos tanulók is közreműködtek az idei március 15-ei műsorban

    Néptáncos tanulók is közreműködtek az idei március 15-ei műsorban

    Csárdás, verbunk, sirató, kórus és szavalatok színesítették az ünnepséget

    2025. márc. 27.


    Apaceller-Czigola Orsolya

    Március 15-ei megemlékezést tették szebbé kadétjaink Erzsébeten

    Március 15-ei megemlékezést tették szebbé kadétjaink Erzsébeten

    Tanulóink is koszorúztak az ünnepségen

    2025. márc. 25.


    Apaceller-Czigola Orsolya


    Partnereink

    SZC logo

    Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum


    Baranya Vármegyei SZC II. Béla Technikum és Kollégium

    7720 Pécsvárad, Vak Béla utca 8.

    Telefon: +3672465030

    E-mail: titkarsag.bela2@gmail.com

    OM azonosító: 203049/002 (technikai: 520335)


    2025Baranya Vármegyei SZC II. Béla Technikum és Kollégium